2014. április 30., szerda

Kezdőoldal beállítása

Amikor elindítjuk a gépünkön a kedvenc böngésző programunkat (ez a többségnek a Google Chrome, nyugodtan állíthatom, hogy nem véletlenül), az a beállított kezdőoldalt, esetleg kezdőoldalakat fogja megjeleníteni  a képernyőn.
Természetesen az a szerencsés, ha ilyenkor azt az oldalt látjuk, amit a leggyakrabban szoktunk használni. Ez többnyire a favorit oldalunk (többnyire egy portál) és/vagy egy kulcsszavas kereső oldal, általában a Google. Persze az is nagyon-nagyon hasznos tud lenni, ha böngészés közben egyetlen egérkattintással vissza tudunk ehhez az állapothoz térni. Mindez nagyon egyszerűen, alig 2 perc alatt megoldható.

Sok kép átméretezése

Tegnap nagyon részletesen megtárgyaltuk azt, hogy miért is van szükség arra, hogy egy-egy képet átméretezzünk (ezt itt lehet elérni). A bemutatott módszerrel azonban nagyon nehézkes lenne 20-30 képet egy webes galériához átméretezni. Erre a célra ugyan nagy tömegeknek még nincs szüksége, de fénykép melléklet küldés miatt sokaknak kell majd nagy felbontású fényképezőgépével  készített fotóit átméretezni.
Ma azt nézzük meg, miként lehet ezt a feladatot is megoldani 2 perc alatt.

2014. április 29., kedd

Egy-egy kép átméretezése

A képeket gyakorta át kell méreteznünk, mert a mai, 10-20 Megapixeles  fényképezőgépekkel készített képekből néha már egy darab fotó sem fér el egy-egy postafiókban.
Ezen kívül, ha a képeket fel szeretnénk tölteni egy blogra,  a Facebook idővonalunkra, vagy éppen saját weboldalunkra, azok akkor lesznek igazán szépek, jól lapozhatóak, ha egyforma méretűek. 
Hogy egészen pontosan mire is gondolok? Ez néhány egyszerű példával a legkönnyebb szemléltetnem:
Szóval, több ok is van, amiért a képeket át kell majd méreteznünk.

2014. április 28., hétfő

Pendrive-ra másolás, pendrive átnevezése

Manapság a pendrive az egyre inkább divatba jövő cloud, azaz magyarul felhő alapú tárolás miatt már közel sem mondható pótolhatatlannak. Hozzáteszem a felhő alapú tárolás nem csak divat, tényleg nagyon praktikus is.
De ha valamilyen okból kifolyólag egyszerűen nem érjük el az internetet, akkor azért ma sincs alternatívája. Így aztán mindenkinek ismernie kell a használatát

2014. április 27., vasárnap

Nagy mellékletek

Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy egy túlságosan nagy melléklet miatt nem ért célba egy levele, vagy éppen fordítva, ő nem kapta meg a levelet, mert nem fért bele fiókjába. Bár eddig is meglehetősen méretes csatolmányokat lehetett a Gmail segítségével célba juttatni (konkréten 25 MB volt a korlát), de ha kihasználjuk a Google Drive nyújtotta lehetőséget is, nos, akkor aztán tényleg nem lehet panasz: akár több GB (egészen pontosan maximum 10 GB) lehet a csatolt fájl mérete.

2014. április 25., péntek

A leggyorsabb formázás a Wordben

Ez a mai tipp azoknak szól, akik aktívan, napi szinten szoktak dolgozni a Wordben. Ők akkor jutnak a leggyorsabban eredményre, ha az úgynevezett "stílusokkal" formázzák meg a dokumentumaikat.

2014. április 24., csütörtök

Keresés a gépen 5

Az utolsóként bemutatásra kerülő keresés a legösszetettebb lehetőség a számítógépünkön lévő fájlok megtalálására. A segítségével az olyan fájlokat is meg tudjuk majd találni, amiről szinte semmi konkrétat nem tudunk felidézni, bármennyire is erőltetjük az agyunkat:
  • sem azt nem sejtjük, hogy melyik programmal készült,
  • sem a konkrét mentései helyére nem emlékszünk,
  • és arról sincs fogalmunk, hogy mikor is hoztuk létre a fájlt.

2014. április 23., szerda

Keresés a gépen 4

Igazság szerint nem is gondoltam, hogy annyi különféle módszert tudok tippként bemutatni, hogy mára, sőt, még holnapra is jut belőlük. Amiket eddig átnéztünk:
Ma pedig a saját gépünkön, adott programban készített dokumentumok leggyorsabb elővételét, leggyakrabban látogatott webhelyek legpraktikusabb megnyitási módszerét fogjuk megbeszélni.

2014. április 22., kedd

Keresés a gépen 3

Ahogy ígértem, ma is a dokumentumok keresését tekintjük át. Tegnap a legújabb munkánk felkutatása került terítékre, ma pedig az adott nevű fájl megtalálásának módszerét fogjuk megbeszélni. A módszer főleg azoknak lesz nagy segítség, akik mindent az "Asztalra" mentenek. Én mindenkor azt tanítom, hogy az "Asztalra" ne mentsünk, csak ha nagyon szükséges. De vannak, akik ezt nagyon nem tartják be, és rettenetes rendetlenség van a gépük "Asztalán". Miért is nagy gond ez? Mert nehéz lesz megtalálni azt, amit keresünk. Ha viszont legalább a nevét sejtjük, akkor ajánlhatok egy roppant egyszerű módszert.

2014. április 20., vasárnap

Keresés a gépen 2.

Az előző tipp folytatásaként ma nem a programok, hanem az azok segítségével létrehozott dokumentumok egyszerű megtalálásának módszereit tekintjük át. Aki a számítógépét munkára is használja, az biztosan kereste már az általa készített dokumentumokat. Ennek legjobb módszereit vesszük sorra. Mivel erre tényleg meglehetősen sok eljárást találtak már ki a fejlesztők, két napon át is ez lesz a blogom témája. Érdemes őket jól megjegyezni, mert aki szórakozott, annak tényleg nagyon hasznosak lesznek.

2014. április 19., szombat

Keresés a gépemen 1.

Biztos mindenki járt már úgy, hogy valamit (programot, dokumentumot) meg szeretett volna nyitni a számítógépén, de hirtelen nem tudta, hogy merre is találja. Ezt a témakört fogom a mai nap során, és a következő tippjeimben is körbejárni. Összesen 5, azaz öt különféle módszert is be fogok mutatni.
Én, mivel meglehetősen feledékeny vagyok, nagy hasznát veszem ezeknek a trükköknek. De ezzel szerintem korántsem csak én vagyok így. Úgyhogy szórakozottak, figyelem!

2014. április 16., szerda

Mennyi tárhelyem van még a Google fiókjaimban

Az egyes tippek olvasottsága alapján úgy tűnik, hogy a Google különféle szolgáltatásai mindenféle képen a legpopulárisabbak közé tartoznak. Így e témában ma egy további nagyon hasznos tanács következik, nevezetesen az, hogy miként tudjuk leellenőrizni, hogy mennyi tárhely áll még rendelkezésünkre.
Mint arról már szóltam, a g+, a Google Drive és a Gmail együttesen 15 GB tárhellyel rendelkezik. Nyilván nagyon fontos tudnunk, hogy ebből az eléggé bőkezűen rendelkezésünkre bocsátott helyből mennyit használtunk már fel.

2014. április 15., kedd

Visszavonás bárhol és bármikor

A "Visszavonás" ikon a Google Blogger programban
Aki dolgozik, az hibázik is. Szerencsére a számítógépen szinte mindent meg nem történtté lehet tenni. Erre jó pár programban külön ikon szolgál, a visszavonás.


A "Visszavonás" ikon szinte mindig a fenti ábrán láthatóhoz hasonló módon néz ki: egy, az óramutató járásával ellentétes görbe nyíl. Általában több hibás lépés is visszavonható úgy, hogy többször is rákattintunk. De mi a helyzet azokban a szituációkban, amikor olyan programban dolgozunk, ahol nincs ilyen ikon? Akkor nem lehet visszavonni?

2014. április 14., hétfő

Google Drive

Sokan vannak, akik megunták a túlságosan lassú freemail levelezőt, jó páran pedig eleve a gmailt választották. Mindenesetre tény, hogy a gmail használóinak száma egyre nagyobb. Azért is érdemes ezt a levelezőt választani, mert egy csomó további szolgáltatást adnak hozzá:
  • YouTube (videómegosztó),
  • Blogger (internetes naplóíró, mint például jelen sorok),
  • G+ (közösségi háló, mint a Facebook),
  • Google Drive (internetes trárolóhely + irodai alkalmazáscsomag).
Most pár mondatban a Google Drive-ról lesz szó. A többi alkalmazásról is lesz majd a későbbiekben szó.

2014. április 13., vasárnap

Kijelentkeztetés a Gmail fiókból

Sokan használjuk a Gmail fiókunkat idegen gépen is. Sajnos bárkivel előfordulhat, hogy úgy jelentkezik be, hogy kipipált a "Maradjon bejelentkezve" jelölőnégyzet, és csak bezárja a böngészőablakot anélkül, hogy kijelentkezne. Ez azért probléma, mert ha valaki megnyitja a Google bármely szolgáltatását (YouTube, Google Drive, Google Blogger, stb.) akkor a mi fiókunkban  fogja magát találni. Innét kezdve már csak rosszindulat kérdése, hogy kitol-e velünk, vagy sem.


2014. április 10., csütörtök

Képletek másolása az Excelben automatikus kitöltéssel még egyszerűbben

Akik napi szinten használják az Excelt, ezt a zseniális programot, azok nap mint nap másolják a képleteket az autókitöltővel. Tudjuk, ez található a cella jobb alsó sarkában. Erre a helyre pozicionálva az egérkurzort, az szálkereszt formát vesz fel. Egy képlet bevitelének lezárása után ide állva lehet a képletet az egér húzásával a kívánt helyekre átmásolni. De nemcsak képletet másolhatunk vele! Sorozatokat is megadhatunk.
A következőkben az így megadható sorozatok áttekintésén túl egy rettentően hasznos trükk is bemutatásra fog kerülni. Aki használja az Excelt, az feltétlenül olvassa el, és jegyezze meg, mert nagyon hasznos módszert fogok bemutatni.


2014. április 9., szerda

Nagyítás beállítása egyszerűbben

Ha el akarunk valamit olvasni, állítsuk be a nagyítást
Minden programban be lehet állítani, hogy a képernyő tartalmát mekkorában lássuk. Ennek előnyét látjuk akkor, ha mondjuk nem tudunk valamit elolvasni a képernyőn, mert túlságosan kicsik a betűk. Ilyenkor csak nagyobb értékre kell állítani a nagyítást, és kész. De ezt minden programban máshol találjuk, így nehéz a gondot megoldani.


Kijelölési trükkök a Wordben

Ma ismét egy alapfokú tippet szeretnék adni, ezúttal a Word szövegszerkesztő használatához. Ahhoz a programhoz, amit a legtöbben alkalmaznak, sokan szinte naponta. Ennek ellenére - tapasztalatom szerint - itt is óriási hiányosságok vannak. Sajnos még a legegyszerűbb feladatot, a kijelölést illetően is. A nagy többség ugyanis egyetlen kijelölési módszert alkalmaz: az egérrel történő húzást. Mi is ezzel a gond? Csak az, hogy nem eléggé hatékony. De miért gond ez? Azért, mivel manapság annyira túlterheltek vagyunk, hogy minden megtakarított másodperc számít. Sokan ráadásul nem is egy munkahelyen dolgoznak (én például négyen). Lássuk hát akkor a lehetőségeket!

2014. április 8., kedd

Műveletek ismétlése (képek azonos pozicionálása, oldaltörés, stb.)

Ma is szeretnék egy tippet adni, de ez inkább a profi felhasználóknak lesz hasznos. Arra már gondolom sokan rájöttek, hogy imádom a billentyű-kombinációkat, mert sokkal gyorsabban tudunk a segítségükkel dolgozni, mintha az egérrel kellene a menürendszerben megkeresni az éppen elérni kívánt eljárást. Ráadásul a programok néha olyan metamorfózison mennek át, hogy rájuk sem ismerünk. Gondoljunk csak az Office 2003 és 2007 közötti különbségekre. A kombinációk nagyobb része azonban szerencsére ilyenkor is megmarad.

2014. április 7., hétfő

Keresés egy adott weboldalon, vagy egy adott dokumentumban

Viszonylag gyakran előfordul, hogy valamit keresünk az interneten a Google segítségével, majd a találati listából a megfelelő linket megnyitjuk. Ha ekkor egy szép hosszú oldalt kapunk, akkor arra szinte remény sincs, hogy megtaláljuk azt, amit tulajdonképpen eredetileg kerestünk.

2014. április 6., vasárnap

Keresési lista helyes használata

Nagyon-nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi is legyen az-az első dolog, amit tippként itt közzéteszek, azután úgy döntöttem, hogy az interneten történő keresés egy hatékonyabb módját ismertetem. Azért ezt választottam, mert messze a legtöbbet a Google keresőjét használjuk, gyakorlatilag minden nap többször. Így korántsem mindegy, hogy a legpraktikusabb módon használjuk, vagy sem.