2014. június 29., vasárnap

Videók feltöltése a YouTube videomegosztóra

Manapság már szinte mindenki készít videofelvételeket is, hiszen a legtöbb telefon kifejezetten jó minőségben, akár HD felbontásban is tud mozgóképet is felvenni. Ha azután ezeket a felvételeket meg szeretnénk másokkal osztani, akkor arra a legegyszerűbb megoldás az, hogy a felvételt egy kifejezetten erre a célra szolgáló webhelyre feltöltjük. Sok ilyen oldal létezik, melyek közül minden kétséget kizáróan a legnépszerűbb a youtube.com, melyet Kaliforniában alapítottak 2005-ben. A céget alig egy évvel később a Google felvásárolta, és azóta annak leányvállalataként tevékenykedik. A mai posztban arról lesz szó, hogy miként tudunk egy-egy videót ide feltölteni a számítógépünkről. Természetesen a fiatalok már közvetlenül okos telefonjukról töltik fel a youtub-ra a tartalmakat, de az egy másik történet.

2014. június 26., csütörtök

Oldaltörés és néhány egyéb nem ismert alapformázás a Wordben

A Word logója
Rengeteg olyan dokumentum került már a látókörömbe, amitől legszívesebben elkezdtem volna sikítozni, annyira borzalmas hozzá nem értéssel készítették. Igaz, én elmondhatom, hogy viszonylag kevesen lehetnek azok, akik nálam többet dolgoznak a Wordben, így szinte minden trükkjét ismerem. De, ahhoz nem kell profinak lenni, hogy a legalapvetőbb szabályokat betartsuk. Sokszor vissza szoktak kérdezni: "Nem mindegy, hogy hogyan kezdek új oldalt, vagy éppen az aláírásomat miként kezdem beljebb, illetve hogyan írom oda a nevem alá a beosztásomat? Kinyomtatva úgyis pont ugyanúgy néz ki." Nos, ez igaz, de ha valaki nem a helyes módszerekkel dolgozik, akkor amint utólag belejavítanak a levélbe (mondjuk a betűméretet megváltoztatják) az egész dokumentum "összeomlik". Máshová kerülnek az oldaltörések, elcsúsznak a beljebb kezdett dolgok, stb.

2014. június 25., szerda

Ékezetes karakterek, nemzeti karakterek bármikor

Ma is inkább valami újdonságot írok a válogatás helyett. Remélem, sokaknak jelent majd segítséget az, ha elmesélem, hogy miként tudunk bármikor ékezetes, illetve speciális nemzeti karaktereket számítógépünkön elővarázsolni a úgy, hogy nem telepítjük az adott nyelvű billentyűzetet. Persze, mivel ez (mármint a nemzeti billentyűzetek kérdése) is a témához tartozik, erről is szeretnék szót ejteni. Elsősorban a német nyelvre lesz kihegyezve a dolog, hiszen Magyarországon annak van a legnagyobb jelentősége (na persze az angol mellett, de az ilyen szempontból nem játszik).
Több megoldást is fogok ismertetni, hogy mindenki a számára legegyszerűbbet jegyezhesse meg, illetve  hogy az adott szituációban a legpraktikusabbat alkalmazhassa.


2014. június 24., kedd

Fényképek áttöltése a számítógépre

Tanfolyamaimon azt tapasztaltam, hogy a 40+ korosztály részére az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó téma a fényképek számítógépünkre történő áttöltése szokott lenni. Pontosan ezért úgy gondoltam, hogy ezt is részletesen meg kell beszélnünk. De mi szokott lenni a probléma? Az, hogy ahány gép, annyi fajta eljárás, és ez nagy zavart okoz. Azután, ha újabb gépre váltunk, megint minden másként alakul. Pontosan ezért én egy olyan módszert szeretnék bemutatni, amely univerzális, minden fényképező és számítógép esetében alkalmazható.

2014. június 23., hétfő

Office verzióváltás

Ma a házunk mellett lévő kisbolt bejáratánál jót beszélgettem egy kedves régi ismerősömmel, aki elmesélte, hogy milyen kínokat áll át, mert éppen most tér át az Office 2003 verzióról a 2007-es (2010/2013) verzióra. Ez adta az ötletet, hogy korábbi cikkeimből történő szemezgetés helyett egy egyszerű de nagyszerű tippet adjak a verzióváltás kínját átélő felhasználóknak. Meg kell hogy mondjam, őszintén megértem a gondjaikat, mert jómagam is átéltem jó pár nehéz percet, mikor pár éve ezzel a problémával küzdöttem.

2014. június 22., vasárnap

Programok letöltése, telepítése és eltávolítása

Aki aktívan használja a számítógépét, az előbb-utóbb programokat is fog rá telepíteni, illetve - mivel sajnos nem minden program válik be - néhányat a frissen telepítettekből kénytelen lesz törölni is. Nem kell e feladatoktól félni, mert általában nem igényelnek különösebb hozzáértést, csak egy egészen kis figyelmet. De mire is figyeljünk? Egyáltalán, hogy álljunk neki a dolgoknak? Ebben a cikkben a témával kapcsolatosan néhány általános tippet szeretnék adni.


2014. június 19., csütörtök

Töredezettségmentesítés

A gépünk sebessége ahogy telik az idő, folyamatosan csökken. De vajon miért van ez? Nos, az egyik ok az, hogy a gépünk merevlemezén tárolt adatok töredezettek lesznek. A mai tipp arról fog szólni, hogy ennek mi az oka, illetve hogy miként tudjuk megszüntetni ezt a problémát. Akinek lassú a gépe, az feltétlenül olvassa el!
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a szemléltető ábrának csak poénból választottam ezt a képet.

2014. június 18., szerda

Képek elforgatása

Eredetileg válogatásnak gondoltam ezt a mai blogbejegyzést, de azután észrevettem, hogy nem is olyan régen már volt egy ilyen, a korábbi cikkeket felidéző posztom. Így aztán inkább úgy döntöttem, hogy még egy további fontos, de nagyon egyszerű témát mesélek el: azt, hogy miként kell a képeket 90°-al elforgatni. Meglepve tapasztaltam ugyanis, hogy viszonylag sok olyan képet publikálnak az interneten, amelyen a fénykép tárgya elforgatva látszik.

2014. június 17., kedd

Gantt diagram az Excelben

A mai tipp azoknak jelent majd segítséget, akiknek egy komolyabb projektet kell levezényelniük.  Ha például egy nagyobb beruházást, versenyt stb. kell ütemezni, akkor az nem egyszerű feladat. Ha az egyes munkafolyamatok, versenyszámok csak adott sorrendben követhetik egymást, akkor az időbeosztás kulcsjelentőségű. Hogyha ezt egy egyszerű táblázatban próbálnánk megoldani, az roppant nehéz lenne, mert nem vennék észre az esetleges ütközéseket. De mi a megoldás?

2014. június 16., hétfő

Az internetről szinte minden, amit tudnunk kell

Úgy gondolom, hogy ez a cikk is roppant népszerű lesz, mert szinte minden az internet használatával kapcsolatos fontos dologról esik benne szó. Mivel pedig ma az internet használata a számítástechnika központi kérdése, nem túl nagy merészség talán a részemről ennek a leírása.
Aki a Google különböző szolgáltatásait használja, az feltétlenül olvassa tovább, mert a levelezésről, a felhő alapú dokumentumkezelésről sok olyan érdekesség kerül ismertetésre, melyeket általában nem szoktak ismerni. De aki filmeket akar letölteni annak is érdemes több időt erre az összefoglaló cikkre szánnia.

2014. június 15., vasárnap

Videók letöltése

Tartok tőle, hogy ez az egyik legnépszerűbb bejegyzésem lesz, mert szinte mindenki tölt le videókat az internetről. Mindjárt itt az elején ki kell hogy ábrándítsam a kedves olvasókat: tippemben nem a torent oldalakról történő letöltésekről lesz szó, hanem arról, hogy a videómegosztókra feltöltött fájlokat miként tudjuk saját gépünkre annak érdekében lementeni, hogy internetelérés nélkül is megnézhessük őket. Persze ez is sokaknak lehet nagyon hasznos, mert például:
  • Egy pedagógus olyan tanteremben szeretne szemléltetésként egy videót levetíteni a diákoknak, amelyben nincs internet elérés;
  • Kicsi a sávszélesség, és nem szeretnénk állandóan arra várni, hogy a videó újrainduljon;
  • Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy esetleges internet kimaradás miatt ne tudjuk levetíteni a videót;
  • Lehetséges, hogy a tartalmat leveszik a videómegosztóról;
  • stb.
Szóval, általában akkor lesz erre szükségünk, ha az interneten nem tuti a fájl elérése. Lássuk a lehetőségeket! Igen, többes számban, mert több módszert is be fogok mutatni.

2014. június 12., csütörtök

Automatikusan futó programok letiltása

Amikor elindítjuk a számítógépünket, akkor az operációs-rendszeren kívül nagyon sok további program  is magától elindul. Ezek egy része azonban feleslegesen fut, és ezzel lassítja a gép indulását, illetve a későbbi munkáját is. Pontosan ezért érdemes lehet ezek egy részének automatikus indítását kikapcsolni. Ma azt tekintjük át, hogy ezt hol lehet(ne) megtenni. Ez a mai tipp egy kicsit már magasabb szint, ezért csak óvatosan, bár végleg nem lehet elrontani a dolgokat. Pontosabban lehet, de ahhoz azért bénázni kell.

2014. június 11., szerda

Pendrive használata

Ma egy rövid, de annál praktikusabb összefoglalást fogok közzétenni a korábban a Pendrive-ok használatával kapcsolatosan publikált cikkeimből. Összesen kettő olyan bejegyzést írtam, amira vissza szeretnék utalni. Az egyik a kimásolásról szólt, a másik pedig arról, hogy amit a Pendrive-ra másoltunk, azt hogyan lehet megtalálni. Mindkét feladat sokak számára ismerős, hiszen gyakorta kell adatokat magunkkal vinni. Természetesen ma már van ennek alternatívája, mégpedig a felhő alapú dokumentumok alkalmazása (melyről természetesen szintén esett már szó, mégpedig több helyen is, melyek itt érhetők el).

2014. június 10., kedd

Kevés a hely a gépemen? Rakjuk át a könyvtárak!

A mai téma is sokakat érdekelhet, mert a hely mindig kevés a gépünkön. Különösen igaz ez a rendszerlemezre (a C: azonosítójú lemezegységre). Mi ennek az oka? A válasz egyszerű:
  • alapesetben nem csak az operációs-rendszert, hanem az összes többi programot is itt találjuk,
  • itt van ezen kívül az "Asztal", meg minden amit azon tárolunk,
  • és nem utolsósorban ezen a lemezen van normál esetben az összes könyvtár is (ami ma már nem szinonimája a mappának).
Ez utóbbin nagyon egyszerűen tudunk segíteni, mert csak át kell a könyvtárakat rakni egy másik lemezegységre.

A legszuperebb programok egyike, az Excel

Remélem előbb-utóbb az Excel használata általánosan elterjedt lesz, és mindenki felismeri ennek a programnak a zsenialitását. Ezzel az alkalmazással ugyanis minden olyan helyen roppantul leegyszerűsíthetjük a munkánkat, ahol:
  • nagyon sokat kell kalkulálni, ráadásul az adatok folyamatos változása miatt az eredményeket mindig újra kell számolni,
  • iszonyú mennyiségű, akár több százezer adatból kell a legkülönfélébb szempontok szerinti szűréssel és csoportosítással összesítő értékeket készíteni.
Mindezt olyan gyorsan, hogy ami hagyományos munkával akár több hétig is eltartana, azt elkészíthetjük akár 2-3 perc alatt is. Ez nem vicc, halálosan komoly. Aki nem hiszi, annak ajánlom a bejegyzés végén lévő videó megtekintését. Kétlem, hogy azok után sem akarja megtanulni az Excelt. Szóval, dologra fel, az első fontos lépések itt következnek.

2014. június 8., vasárnap

Word tartalomjegyzék

Nemrégiben, egészen pontosan az elmúlt hét keddjén egy bejegyzésben szemezgettem a Worddel kapcsolatosan közzétett tippjeim között (a cikket itt lehet elérni), és beharangoztam ezt a mai jegyzetemet, mely azt mutatja be, hogy miként tudunk néhány kattintással akár több száz oldalas Word dokumentumunkhoz tartalomjegyzéket készíteni. Ez szinte minden tényleg fontos dokumentumhoz kötelező, vagy nélkülözhetetlen, például:
  • pályázat,
  • portfólió,
  • szakdolgozat,
  • egyes fontos alapdokumentumok (minőségbiztosítási kézikönyv, iskolai pedagógiai program, szervezeti és működési szabályzat, stb.)
Akinek ilyesmit kell készítenie, azok sokszor nagy gondban vannak, mikor a munka végén ehhez a feladathoz érnek. Ha ismerik a Wordnek ezt a szolgáltatását, az egész csak pár kattintás.

2014. június 5., csütörtök

Prezentálás profin

Egészen biztosan mindenki vett már részt olyan bemutatón, amelyen az előadó valamilyen prezentációs programmal, általában PowerPointtal szemléltetett. Ő maga a saját mobil számítógépét nézte, míg a közönség egy kivetítő segítségével követte az előadás szemléltető anyagát. Ez mindenki számára természetes, nincs benne semmilyen kivetnivaló, hiszen ő is látni szeretné a saját előadását szemléltető képeket. Ma többnyire valóban pontosan ugyanazt is látja az előadó, mint a hallgatóság. Aki tartott már előadást, az tudja, hogy néha belekeveredik az ember abba, hogy mi is lesz a következő dián. Jó lenne, ha láthatnánk előadásunk vázlatát:
  • ez előző és a következő néhány diát,
  • az aktuális dia összes elemét (néha ugyanis a dia bizonyos részletei csak úgymond "animálva", azaz késleltetve jelennek meg),
  • sőt, néha olyan kiegészítő információt is, ami nincs is rajta a diákon.
Mindezt persze a saját mobil gépünk monitorán. Szigorúan nem egy külön lapon, mert az ciki lenne. A következőkben ennek megvalósítási módját fogjuk megbeszélni. A leírás végén videó is van!


2014. június 4., szerda

Növeljük a felhasználói élményt

A Google Blogger, melynek segítségével én ezt a blogot írom,  lehetőséget biztosít a szerzőnek arra is, hogy statisztikai adatok alapján próbálja webhelye olvasottságát növelni. Természetesen és is próbálom nyomon követni, hogy az egyes cikkeket hányan olvassák el. Úgy láttam, hogy a gépünk gyorsításával, az operációs-rendszer frissítésével kapcsolatos cikkeim nagy sikert arattak. Pontosan ezért most ezekből szeretnék egy kis összefoglalást adni, egy egészen kicsi újdonsággal kiegészítve.
A leírás végén videó is van!

2014. június 3., kedd

Két monitor használata

Munka két monitorral
Elsőként azt kellene tisztáznunk, hogy miért lesz szükségünk két monitorra. Nos, két egyszerű példát is mondok rá:
  • Most, a digitális oktatás időszakában az egyik monitoron nézi a diák a tanár által elküldött anyagot, a másikon pedig dolgozik. Konkrétan: az egyik monitoron például azt nézi videón, hogy mit hogyan kell csinálnia a Scratchben, a másikon pedig elkészíti a programot.
  • Valaki egy prezentációt tart egy előadáson, de ő nem azt akarja nézni a saját monitorán, mint amit kivetít, hanem prezentáció vázlatát, illetve saját, az előadását támogató jegyzeteit.
Mindegyik helyzetet kezelhetjük a most bemutatásra kerülő trükkel. Újdonságként azonban már videón is bemutatom a szövegesen leírt módszert!

2014. június 2., hétfő

Gyorsan profi Word dokumentumot

Sokan napi szinten használják a számítógépet, beleértve a Word szövegszerkesztőt is. Pontosabban elsősorban azt. Napi szinten, de rosszul. Tapasztalatból tudom, mert rengeteg olyan hallgató jelenik meg a tanfolyamaimon, akik saját állításuk szerint a Wordben jól dolgoznak. Szerintem nem, sőt... Sokszor mondom azt, hogy ne a kollégánkkal hasonlítsuk össze magunkat, mert valószínűleg ő sem rendelkezik igazán magas szintű informatikai ismeretekkel. Önállóan felfedezni a mai bonyolult programokat nem lehet. Üljünk be egy hagyományos, vagy online tanfolyamra. Megéri! Ha nyelvtudásban is olyan gyorsan lehetne előre lépni, mint informatikai ismeretekben, az jó lenne!
Most azt szeretném elmesélni, hogy miként tudunk gyorsan profi Word dokumentumokat készíteni (a Word szövegszerkesztővel kapcsolatos összes cikk itt érhető el). De mitől is profi egy dokumentum?

2014. június 1., vasárnap

Speciális billentyűk és kombinációk, képernyő nyomtatása

Egyik korábbi blogbejegyzésem a billentyű-kombinációkról szólt. Óriási volt a cikk sikere, most is naponta tucatnyian nyitják meg (az archívumból, vagy itt lehet elérni).
Kimaradt azonban néhány viszonylag fontos, a hordozható számítógépeknél használatos és a képernyő tartalmának lelopására szolgáló billentyű-kombináció abból a cikkből, amit most szeretnék pótolni.