2016. január 17., vasárnap

Gimp képszerkesztő 4.

A mai leckében befejezzük a korábban félig elkészült képet. Ha ügyesek vagyunk, akkor az illúzió szinte tökéletes lesz. Ezután még két gyakori problémát fogunk megtárgyalni:
  • Olyan beltérben készült képeknél, ahol besüt a nap, a képek nem lesznek jók, mert lesznek túl sötét és túl világos területek. A képen például a templom ablakai túlságosan világosak, míg a padsorokból szinte semmi nem látszik. Természetesen van a problémára megoldás, mint az látható is: az ablakok sötétebbek, a padsorok világosabbak lettek, így minden jól látható.
  • Majdnem ugyanez a helyzet erős napsütésben, ellenfényben, vagy vízparton készült képeknél. A különbség csak annyi, hogy itt csak túl sötét helyek lesznek, melyeket világosítani kell. A képen is látszik, hogy a korrekció után felismerhető lett az arc, tehát érdemes az ilyen képeinket is korrigálni. Nem is tart a munka olyan sokáig, bátran vágjunk bele.

Ez a mai lecke kicsit hosszúnak fog tűnni, de ne ijedjünk meg, nem lesz nehéz. Bátran vágjunk bele a munkába. Akkor rajta!

2016. január 13., szerda

Gimp képszerkesztő 3.

Mint minden programban, a kijelöléseknek itt is óriási a jelentősége, így ezzel fogjuk kezdeni a Gimppel történő ismerkedést. Ebben  az első leckében persze nem fogjuk áttekinteni az összes lehetőséget, csak a legfontosabbakat, de az sem lesz kevés :-). Na és persze a törlést is illik tudni már az elején. Ezen kívül a program legfontosabb sajátosságát, a rétegeket sem lehet kihagyni. Mivel hosszú lesz a mai lecke, kezdjünk is bele. Előtte azonban egy fontos dolog: gyakorlati feladatokon keresztül fogjuk mindezeket megismerni, három különböző képből hozunk létre egy újat.

2016. január 11., hétfő

Gimp képszerkesztő 2.

Ma a Gimp letöltését, telepítését, beállításait fogjuk megtárgyalni. Mint minden cikket, ezt is egy kis figyelemfelkeltéssel kezdem:
Akinek nincs kedve hatalmas összegeket kiadni a profiknak szánt Photoshop programra (és a lelkiismeretét zavarja a lopott program), azok számára némi kompromisszummal megoldást jelent ez a szoftver. A megtakarítás óriási, 6 számjegyű! Tudom, vannak fanyalgók, hogy a PS az igazi, de a többségnek a Gimp tökéletesen ki tudja elégíteni az igényeit.

2016. január 10., vasárnap

Gimp képszerkesztő 1.

Ez egy viszonylag hosszabb cikksorozat első része, mely a képszerkesztő programokról, azon belül is a Gimpről szól. Mint minden program oktatását, ezt is egy kis motiválással szeretném kezdeni, melynek során pár példával remélhetően kedvet csinálok a program megtanulásához.
Mint minden képszerkesztő programot, a Gimpet sem elsősorban rajzolásra szokás alkalmazni, hanem meglévő képek átalakítására.