2017. január 25., szerda

Excel formázása 1.

Egy extra formázás
Több, az Excelről szóló bejegyzésemet is azzal kezdtem, hogy az Excel a legszuperebb programok egyike. Ennek ellenére viszonylag kevesen alkalmazzák, mert nem ismerik eléggé. Csak annyit hallottak róla, hogy nehéz használni, számolni kell vele, no és persze a matek az emberek nagy részének az örök mumusa. Pedig, pont azok veszik a hasznát, akiknek nem erősségük a számolás, mert a program helyettük számol ki mindent. Nekik csak azt kell megadniuk, hogy mit hogyan számoljon ki a program. Aztán az eredményeket ki lehet nyomtatni, vagy akár diagramokban ábrázolni. Ha azonban szép, áttekinthető adatokat és eredményeket szeretnének látni, akkor a táblázatunkat még meg is kell majd formázni. Ez a cikksorozat erről fog szólni.

2017. január 11., szerda

Jelszavak

Egy korábbi cikkemben már esett szó a jelszavakról, az azok kezelésével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről, de mivel ez egy tényleg nagyon fontos terület, ezért még egyszer, ezúttal kicsit részletesebben is megtárgyaljuk ezt a témakört, Windows-os PC platformon, Chrome és Firefox böngészők esetében teljes körűen, illetve Android - Chrome párosítás esetében érintőlegesen. Igen, ezúttal is úgy, hogy tablet, illetve okostelefon felhasználók is érdemi információt kaphatnak kérdéseikre.
Nem is húzom tovább a bevezetőt, vágjunk a dolgok közepébe!