Mivel a blog olvasói is nagy valószínűséggel jól megérdemelt szabadságukat töltik, egészen bizonyosan sok-sok fényképet készítenek. Tényleg sokat, hiszen manapság már nem úgy zajlik a fotózás, mint 10 éve. Ma már mindenki digitális képeket készít. Ráadásul több tucatnyit a legkisebb eseményről is. Annak idején a legkomolyabb történések, mondjuk egy tényleg álom út alatt is maximum 72 képet készítettünk. Pontosabban 2*36-ot, mert ugye a leghosszabb filmre 36 kép fért el. Akkor tényleg meggondoltuk, hogy mit fényképezünk le. Na, ennek ma már vége. Szinte mindent lefényképezünk, pontosan úgy, mint ahogy régebben csak a japán turisták.
A kész digitális képekkel viszont nekünk lesz még dolgunk, szemben a hagyományos képekkel, amivel a fényképész dolgozott:
- nekünk kell számítógépünkre áttölteni (sokaknál már itt kezdődnek a gondok),
- a felesleges képeket törölni,
- az elforgatottan exponáltakat függőlegesre állítani,
- a piros szemeket korrigálni,
- a felesleges részeket eltávolítani, a ferde képeket kiegyenesíteni, a rossz megvilágítást kijavítani (igen, ez is lehetséges), ezekről a retusálás címszó alatt lesz szó,
- stb.
Mindezekről már írtam, de most egy összefoglalóban egyszerre minden megtekinthető. A válogatásban szó lesz még a videókról is, továbbá néhány kapcsolódó témakör is érintésre kerül (egy e témákat is tárgyaló könyv, mely elektronikus formában online elérhető, illetve képeket tartalmazó Word dokumentum készítése).
Csak annyi a dolgunk, hogy erre a linkre kattintunk, és szemezgetünk kedvünk szerint. Jó csemegézést, és további jó nyarat mindenkinek!
Ha tetszett, ne felejtsed el a cikket megosztani! A felső Facebook lájk és megosztás a PC Suli Facebook oldalára vonatkozik, ez pedig a cikkre.
Ha a jobb oldalon / fent lévő reklám olyasmiről szól, ami érdekel, kérlek nyissad meg. Ez Neked semmibe nem fog kerülni, a PC Sulit viszont - tényleg csak pár forinttal - támogatja. Előre is köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése