2015. április 11., szombat

Fekvő oldalak használata egy álló elrendezésű dokumentumban

A legtöbb tényleg komoly dokumentumban szükség van álló és fekvő tájolású oldalakra is, mert mondjuk egy ábrát, vagy egy sok különféle adatot tartalmazó táblázatot csak fekvő oldalon lehet elhelyezni. Ugyanakkor maga a szöveg változatlanul álló tájolású kell, hogy legyen. Azt azért a legtöbben tudják, hogy miként kell átállítani a lapok tájolását, de az már általában gondot szokott okozni, hogy egy dokumentumban hogyan lehet mindkét elrendezést használni. Mondjuk úgy, mint ahogy az a képen látszik. De, akinek esetleg még ez is összejön, az a fejléccel, illetve az oldalszámozással szokott szenvedni. Mik a megoldások? Erről szól ez a cikk.

2015. április 8., szerda

Láb és végjegyzetek

Egy komoly szakmai dokumentumban kulcsszerepük van a láb- és végjegyzeteknek. De mik is ezek az eszközök? Mi a szerepük? A lábjegyzetekben az oldalak alján szokás megmagyarázni például az idegen kifejezéseket. A végjegyzet szerepe lehet ugyanez is, de inkább az írás során felhasznált források megadására szokás a végjegyzetet alkalmazni. Ezek használata egy szakdolgozatban, doktori disszertációban elengedhetetlen, sőt, kötelező. Ha valaki ugyanis elfelejti megadni a felhasznált forrásokat, az mindenképpen plágium gyanúját veti fel. Illetve annál messzebbre mutató következtetéseket szoktak levonni. Vagy magát a plágiumot, vagy azt, ami közel ugyanakkora problémát jelent, hogy a dolgozat írója nem végzett a témában kutatást. Mindkettő következménye az, hogy nem fogják elfogadni a munkát.

2015. április 7., kedd

Stílusok módosítása

Egy komoly Word dokumentumot, például egy szakdolgozatot, pályázatot, könyvet stílusokkal kell elkészíteni, melyekkel kapcsolatosan nem is egy korábbi cikkemben már foglalkoztam. Ebben a mostani posztban arról szeretnék írni, hogy a stílusokkal készített dokumentumot hogyan lehet pár pillanat alatt egységesen teljesen átalakítani. A kiválasztott kép nem véletlen. Az egész olyan, mintha varázslóvá alakulnánk. Tényleg fantasztikusan gyorsan kaphat teljesen új formát az egész munkánk!

2015. április 5., vasárnap

Így írjunk szakdolgozatot

Mivel közel 30 éve tanítok informatikát felnőtteknek, van rálátásom arra is, hogy a szakdolgozatok írása területén milyen változások zajlottak le (beleértve ebbe nemcsak a tanítványaim, hanem a saját, illetve rokonaim, ismerőseim munkáit is). Például az én első szakdolgozatom 1983-ban még írógéppel, de a feleségem első ilyen műve 1987-ben már egy Personal Edítor 2 nevű, mai szemmel borzasztó, nem is igazán erre a célra kitalált, úgynevezett karakteres, azaz ábrák használatára nem alkalmas szövegszerkesztővel készült. Azóta nagyot fejlődtek a programok, mert ma már kiadványszerkesztő tudásúvá fejlődtek a szövegszerkesztők is, és minden, de tényleg minden pillanatok alatt megoldható a használatukkal. Hogy hogyan, arról fog szólni ez a cikksorozat. Remélem, hogy még időben elkészül! (frissítés: elkészült a teljes cikksorozat, és hogy volt értelme, azt az is bizonyítja, hogy a 3. legnépszerűbb cikk lett)

2015. április 3., péntek

Mindennapi számítástechnika könyv

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy az egyik könyvemet, a mintegy 350 oldalas, "Mindennapi számítástechnika, avagy az idősebbek is elkezdhetik" címűt PDF formátumban mindenki számára elérhetővé teszem. A megnyitásához csak ebben a bejegyzésben lévő fényképére kell kattintani. Ezt a gesztust szánom mindenkinek húsvéti ajándék gyanánt. Mint az a címe alapján is sejthető, a könyv elsősorban az idősebb korosztálynak szánt információkat tartalmaz. Ennek megfelelően a könyvben még a betűméretek is nagyobbak a szokásosnál. Ráadásul a PDF formátumú könyv szép színes is, szemben a nyomtatott verzió szürkeárnyalatosával.
Két locsolás között jó olvasást kívánok mindenkinek, de ezzel kapcsolatban azért még lenne egy hasznos tippem!

2015. április 1., szerda

Közös munka az Excelben

A mostani bejegyzés egy olyan témával foglalkozik, ami egyes munkahelyeken óriási segítséget jelent. Ott, ahol egy hálózati tárolóhelyen lévő Excel fájlt többen is szoktak néha használni. Az ilyen szituációkban az szokott a nagy probléma lenni, hogy:

  1. Ha valaki megnyitja a fájlt, a többiek mindaddig, amíg az illető az állományt nem zárja be, nem férnek hozzá;
  2. Ha pedig valamiért nyitva is felejti, akkor aztán elkezdődik a felmenő ági rokonok sűrű emlegetése, illetve a nem túl barátságos telefonos felszólítás a fájl bezárására.
Természetesen erre az esetre is létezik megoldás. Tapasztalatom szerint a mai cikkben bemutatásra kerülő módszert alig ismerik, pedig kulcsjelentőségű trükkről van szó.

2015. március 28., szombat

PDF fájl visszaalakítása

Gondolom másoknak is sokszor kell valamilyen forrást keresni a munkájához az interneten. A tényleg hasznos találatok az esetek jelentős részében viszont PDF formátumúak, melyek forrásként történő felhasználása meglehetősen korlátozott. Nem véletlenül: pontosan ez az egyik célja a PDF formátumnak. Ráadásul a PDF fájlok még védetté is tehetők: nem lehet őket sem kinyomtatni, sem a tartalmukat a vágólap segítségével saját munkánkba átmásolni. Ez ellen nincs mit tenni, legalábbis átlagos szintű ismeretek esetén.
A védelemnél is fontosabb azonban talán a nevéből is következő tulajdonsága, a hordozhatóság. Mit is kell ez alatt érteni? Azt, hogy minden eszközön (asztali PC, okos telefon, okos TV) és minden platformon (Windows, Android, stb.) pontosan ugyanúgy fog kinézni a dokumentum. PDF = Portable Document Format, azaz hordozható dokumentum formátum.
A következő cikkben a PDF fájlok Word dokumentummá alakításáról lesz szó.

2015. március 22., vasárnap

Jelszavak kezelése

A mai blogbejegyzés is bizonyára nagy népszerűségnek fog örülni, mert egy olyan kérdéssel foglalkozik, mely mindenki számára nagyon fontos: az általunk megadott jelszavak felügyelete a témája. Miről is van szó. Nos, mindenki követett már el hibát az életében (most nem arra gondolok, hogy miért nem Hufnágel Pistihez ment férjhez). Szinte biztos, hogy előbb-utóbb letároljuk egy-egy webhely jelszavát ott és akkor, amikor és ahol nem lett volna szabad. Mondjuk egy nyilvános helyen a levelezőnk, vagy Facebook fiókunk jelszavát. Miért is jelent ez gondot? Azért, mert ha valaki a belépő oldalon megadja felhasználói nevünket, a jelszó magától beírásra kerül, és már be is lehet lépni a fiókunkba. Ez tehát rosszabb, mint ha valakinek elmondanánk (kvázi kölcsönadnánk, lásd az ábra szövegét). Ez olyan, mintha mindenkinek elmondtuk volna! De hogy lehet ezt a rossz kattintást meg nem történtté tenni? Akit érdekel, olvassa tovább a bejegyzést! meg fog lepődni, hogy milyen egyszerű az egész.

2015. március 14., szombat

Könyvjelzők alkalmazása 2.

A legutóbbi blogbejegyzésemben a könyvjelzőket ismertettem, melyek pontosan arra szolgálnak, mint ami a nevükből logikusan következik: megjelölhetjük vele azokat a helyeket az interneten, melyeket tényleg gyakran akarunk megnézni. Nincs is velük baj addig, míg lelkesedésünkben túlságosan sokat nem rakunk be. Akkor ugyanis egyszer csak egy hatalmas, áttekinthetetlen káosz lesz az eredmény, és semmit sem fogunk találni. Egyszerűbb lesz valamit a Google segítségével megkeresni, mint hosszasan a könyvjelzője után kutatni. Hasonlóan használhatatlan lesz az egész, mint a képen is látható eligazító táblaerdő. De mi a megoldás? Egészen biztosan erre is kitaláltak valamit, hiszen aki tényleg alkalmazza a könyvjelzőket, az előbb-utóbb így jár! Természetesen létezik kiút, és pontosan erről lesz szó a mai blogban.

2015. március 1., vasárnap

Könyvjelzők alkalmazása 1.

Manapság már sokak napi rutinjába beletartozik, hogy kedvenc weboldalait végignézni: a címsorba begépeli a meglátogatni kívánt webhely nyitóoldalának címét, majd megnyomja az Enter billentyűt. Ehhez persze fejből kell tudni ezeknek az oldalaknak a címét. Ez nem jelent nagy gondot, szokott is sikerülni, de az már kevésbé, hogy a csak ritkábban látogatott oldalakkal is ugyanígy járjunk el. Ezeket a Google keresőjével szoktuk megtalálni, ami ugyan szintén nem tart túl sokáig, de lehetséges ez is egyszerűbben: a könyvjelzők segítségével. Ebben a blogbejegyzésben erről lesz szó.