2014. április 25., péntek

A leggyorsabb formázás a Wordben

Ez a mai tipp azoknak szól, akik aktívan, napi szinten szoktak dolgozni a Wordben. Ők akkor jutnak a leggyorsabban eredményre, ha az úgynevezett "stílusokkal" formázzák meg a dokumentumaikat.

Címsor stílusok

A címsorokkal pillanatok alatt eredményre juthatunk, ráadásul később további haszna is lesz a használatának.
Stílusokkal egy kicsit másként kell dolgozni, ugyanis már menet közben kell a segítségükkel formáznunk. Ez nem egyedi kivétel, mert pár további formátumot is menet közben kell megadni, tételesen a következőket:
  • felsorolás és számozás,
  • tabulálás (na, ezt szinte senki nem tudja normálisan használni),
  • és táblázatok.
De akkor lássuk a konkrétumokat! Ha majd egy olyan szövegrészhez érünk, amit címként ki szeretnénk emelni, akkor begépelése közben bármikor nyomjuk meg a következő billentyűkombinációk valamelyikét:
  • Alt + 1 első szintű címhez (címsor 1),
  • Alt + 2 második szintű címhez (címsor 2),
  • Alt + 3 harmadik szintű címhez (címsor 3).
A további előnye a dolognak majd az lesz, hogy pillanatok alatt tudunk tartalomjegyzéket generálni egy ilyen módon készített dokumentumnak, illetve egységesen egyszerre tudjuk az összes cím formátumát is megváltoztatni, ha éppen arra lesz szükségünk. Ezekről majd egy későbbi tippben fog szó esni.

Példa a címsorokra egyébként éppen ez a dokumentum is lehetne, mert a blogszerkesztő is használja a stílusokat. De a legnagyobb előnye mondjuk egy szakdolgozat, pályázat, vagy éppen egy portfólió elkészítésénél fog jelentkezni, hiszen egy ilyen komolyabb dokumentumot szoktunk egységesen formázni, és tartalomjegyzékkel is ellátni. Erre a témára a PC Suli oldalán egy demó videó is található, amit itt lehet elérni:
http://www.pcsuli.hu/pcsuli/?q=node/13
Egy stílusokkal formázott szöveg

Ha tetszett, ne felejtsed el a cikket megosztani! A felső Facebook lájk és megosztás a PC Suli Facebook oldalára vonatkozik, ez pedig a cikkre.

Ha a jobb oldalon fent lévő reklám olyasmiről szól, ami érdekel, kérlek nyissad meg. Ez Neked semmibe nem fog kerülni, a PC Sulit viszont - tényleg csak pár forinttal - támogatja. Előre is köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése