2014. május 13., kedd

Személyek felismerése

Biztosan majdnem mindenki ismeri a Facebooknak azt a szolgáltatását, amellyel fényképeken lehet ismerősöket megjelölni. Ezt az teszi lehetővé, hogy egy speciális célszoftver bekeretezi az arcokat, és ha valakit ismerünk, akkor annak a nevét begépelhetjük.
Nos, ugyanezt megtehetjük a saját gépünkön tárolt fotóinkkal is. De mire is jó ez? Nos, az ismert személyek megjelölése azért lehet hasznos, mert a segítségével valakikről, vagy valakikről az összes fényképet pillanatok alatt leválogathatjuk. Ha mondjuk az unokánk összes fényképét szeretnénk kigyűjteni, akkor csak ki kell választani az unokánkat, és a program máris összegyűjti a kijelölt mappákból azokat a képeket, amelyeken őt megjelöltük.


A Fotótár program

Ez a program - mint arról korábban, a vörös szem eltávolításánál már volt szó - mindenkinek a gépén megtalálható, hiszen a Windows Vista és 7 része. Elindításához kattintsunk rá a "Start" menüre, majd kezdjük el gépelni a "Fotótár" szót. Ekkor meg fog jelenni a "Start" menü tetején a "Fotótár" program, amit indítsunk el.
A Fotótár program

Betanítás: személyek egyenkénti felismertetése

Ha személyeket egyenként akarunk felismertetni, akkor a következő lépéseket tegyük:

  • Válasszuk ki azt a képet, amin a szereplő személyeket meg szeretnénk jelölni, amihez előbb bal oldalon kell a mappára kell egyet, majd a jobb oldalon a képre duplát kattintani;
Válasszuk ki a képet
  • Ezt követően válasszuk ki a "Szerkesztés" menüszalag "Szervező" csoportjából a "Címke és képaláírás" gombot;
Válasszuk ki a "Címke és képfelismerés" gombot
  • Jobb oldalon kattintsunk rá "Személy megjelölése címkével" gombra, majd a megjelölni kívánt arcra;
Válasszuk a "Személy megjelölése címkével" elemet, majd kattintsunk az arcra
  • Írjuk be a nevet, vagy ha van helyes javaslat, arra kattintsunk rá;
Adjuk meg a nevet
  • Ezt több képpel is ismételjük meg, hogy egy-egy személyről több beazonosított arc is legyen.

Automatikus felismertetés

Miután a fenti módszerrel már "megismertettünk" személyeket a programmal, nekiállhatunk az automatikus felismertetésnek. Ehhez a következőket tegyük:
  • Kattintsunk a a "Szerkesztés" menüszalag "Szervező" csoportjából a "Személyek csoportos megjelölése" gombra (ez lehet, hogy kicsit másként néz ki);
Ezt az ikont válasszuk
  • A gép ekkor fel fog kínálni olyan képeket, melyen felismerni véli a korábban megadott emberek közül az elsőt. Ki is írja, hogy szerinte ki van a képeken. Ha minden stimmel, a bal felső sarokban lévő "Az összes kijelölése" ikonra kattintsunk rá;
Javasol a program
  • Ha van olyan arc is, aki nem a javasolt személy, akkor arra álljunk rá, majd az arc jobb alsó sarkában lévő pirossal áthúzott piros karikára kattintva töröljük a listából. Ezt minden rossz javaslattal tegyük meg.
A rossz javaslatokat töröljük
  • Ha kellett törölnünk, de már csak a jó javaslatok szerepelnek, újra jelöljünk ki mindent;
  • Kattintsunk rá a "Megerősítés" ikonra
Fogadjuk el a javaslatot
  • Ekkor a program újabb javaslatokat fog tenni, amit hasonlóan kell kezelnünk.
Nem semmi, ugye!

Nem felismert személyek kezelése

De ezzel még nem leszünk készen, mert biztosan lesznek nem felismert arcok is. Ezeket a következő módon kezeljük:
  • Kattintsunk rá még mindig a "Személyek csoportos megjelölése" funkcióban az egyik még ismeretlen arcra;
Válasszunk új személyt
  • Kattintsunk a "Megjelölés másként" ikonra;
Kattintsunk ide
  • Adjuk meg a nevét az illetőnek;
Adjuk meg a nevet
  • Azt is addig ismételjük, míg van nem felismert arc.
Arról, hogy az így felismertetett személyeket miként tudjuk majd pillanatok alatt leválogatni, ha ha mondjuk az unokánkról szeretnénk diavetítést tartani, később lesz szó. Azt hiszem, szenzációs ez a lehetőség, ugye. Ki ismerte?

Ha tetszett, ne felejtsed el a cikket megosztani! A felső Facebook lájk és megosztás a PC Suli Facebook oldalára vonatkozik, ez pedig a cikkre.

Ha a jobb oldalon fent lévő reklám olyasmiről szól, ami érdekel, kérlek nyissad meg. Ez Neked semmibe nem fog kerülni, a PC Sulit viszont - tényleg csak pár forinttal - támogatja. Előre is köszönöm!

6 megjegyzés:

  1. Én még nem ismertem, de nagyon tetszett a dolog. A Facebookon már jelölgettem személyeket, de ha még több ismeretet szerzek, meg próbálom a meglévő képeimet megnevezni. Nem csodálom, hogy éjfél után lett kész a feltett anyaggal, ez nem kis munka volt. Köszönjük a fáradozását, hogy okít bennünket, legalább is engem, akinek még sok ismeretre van szüksége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erzsike!
      Valóban nagy munka volt, de én munka mániás vagyok. Meg, gondoltam, hogy sokaknak fog tetszeni. Sok sikert a tanulásban.
      Laci

      Törlés
  2. Addig eljutottam, hogy egy személyt több fotón is megjelöltem, de személyek csoportos megjelölése elnevezést a Windows 7-en nem találtam. Itt megakadtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ica!
      A képernyő képét mentse le és küldje el. Ehhez nyomja meg a Print Screen billentyűt, majd indítsa el a Paint programot. Ezután a Ctrl + V billentyűkombinációval illessze be a képet, amit mentsen el a szokott módon. Ezt követően küldje el a fájlt mellékletként csatolva a nogradi@pcsuli.hu mail címra.
      Laci

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, addig gyakoroltam amíg sikerült.

      Törlés
    3. Kedves Ica!
      Örülök neki. Nem is olyan nehéz, ugye.
      Laci

      Törlés