2014. június 18., szerda

Képek elforgatása

Eredetileg válogatásnak gondoltam ezt a mai blogbejegyzést, de azután észrevettem, hogy nem is olyan régen már volt egy ilyen, a korábbi cikkeket felidéző posztom. Így aztán inkább úgy döntöttem, hogy még egy további fontos, de nagyon egyszerű témát mesélek el: azt, hogy miként kell a képeket 90°-al elforgatni. Meglepve tapasztaltam ugyanis, hogy viszonylag sok olyan képet publikálnak az interneten, amelyen a fénykép tárgya elforgatva látszik.

A dolog roppant egyszerű. Bár minden képszerkesztő, képnézegető programban létezik ilyen funkció, valójában már semmilyen programot nem kell elindítanunk a feladat végrehajtásához. A Windows XP óta ugyanis már az operációs-rendszer is támogatja ennek a feladatnak a megoldását. Lássuk akkor mit is kell tennünk:
  • keressük meg a fekvő képet a mappában,
Ebben a mappában minden kép fekszik
  • egyszerűen csak kattintsunk rá a fekvő képre az egér jobb gombjával,
  • a megjelenő helyi menüből válasszuk ki a kép elforgatási lehetőségeiből a megfelelőt,
Válasszuk ki a helyi menüből a megfelelő forgatási irányt
  • a kép már elforgatva látszik, vagyis már végeztünk is.
Készen is vagyunk

Videó


Ha tetszett, ne felejtsed el a cikket megosztani! A felső Facebook lájk és megosztás a PC Suli Facebook oldalára vonatkozik, ez pedig a cikkre.

Ha a jobb oldalon fent lévő reklám olyasmiről szól, ami érdekel, kérlek nyissad meg. Ez Neked semmibe nem fog kerülni, a PC Sulit viszont - tényleg csak pár forinttal - támogatja. Előre is köszönöm!

2 megjegyzés:

  1. Kivételesen ezt már én is tudtam, de megosztottam, hogy többen lássák!

    VálaszTörlés
  2. A képek elfogatását kivételesen már én is tudtam, csak jobban néz ki mint, hogy fekve küldenénk tovább.

    VálaszTörlés