2014. június 4., szerda

Növeljük a felhasználói élményt

A Google Blogger, melynek segítségével én ezt a blogot írom,  lehetőséget biztosít a szerzőnek arra is, hogy statisztikai adatok alapján próbálja webhelye olvasottságát növelni. Természetesen és is próbálom nyomon követni, hogy az egyes cikkeket hányan olvassák el. Úgy láttam, hogy a gépünk gyorsításával, az operációs-rendszer frissítésével kapcsolatos cikkeim nagy sikert arattak. Pontosan ezért most ezekből szeretnék egy kis összefoglalást adni, egy egészen kicsi újdonsággal kiegészítve.
A leírás végén videó is van!

Korábban elég részletesen tárgyaltam már azt, hogy amennyiben lassúnak ítéljük gépünk működését, mit tehetünk:
  • Megnézhetjük gépünk gépünk operatív memóriájának nagyságát, és ha kevés, akkor azt bővíthetjük. A nagyságát felderíteni az itt elérhető cikkben tárgyaltak szerint tudjuk;
  • Ha kevés szabad hely van a rendszerlemezen, az is lassíthatja a gépet. Ezen úgy segíthetünk, ha a felesleges adatokat töröljük róla, melynek módszerét szintén megbeszéltük korábban (a cikk itt érhető el);
  • Ugyanebben a cikkben arról is esik szó, hogy a felesleges látványelemek kikapcsolásával is növelhetjük gépünk teljesítményét.
Ha a cikkekben javasoltak mindegyikét alkalmaztuk már, de még mindig elégedetlenek vagyunk a gépünkkel, akkor próbáljuk felderíteni mi gépünk gyenge láncszeme. Ehhez nézzük meg az úgynevezett élményindexet. Ennek menete a következő:
  • a "Start" menüből álljunk a "Számítógép" elemre, és kattintsunk rá a jobb gombbal,
  • válasszuk ki a "Tulajdonságok" opciót,
  • a kapott ablakban olvassuk le az "Élményindexet".
A gép élményindexe
Az élményindex egy szám, ami az egyes fontosabb rendszerelemek közül a legrosszabb minősítésével egyezik meg (hiszen mindig a leggyengébb láncszem határozza meg egy rendszer minőségét). Minden eszköz 1-8 (pontosabban 1-7,9) közötti egyedi élményindexet kaphat. Az egyedi indexeket is ki lehet természetesen jeleztetni, és minket pontosan ez fog érdekelni. Ehhez kattintsunk rá a "Windows élményindex" feliratra. A kapott ablakban a kulcsszerepű eszközök élményindexe jelenik meg.

Az elemek élményindexe
Ha találunk egy jelentősen kilógó eszközt, arra kell odafigyelnünk. Mi csak ennyit tehetünk, a továbbiakhoz kérjük már egy szakember segítségét. Győrieknek ajánlom Széles Pisti barátomat, benne biztosan nem fognak csalódni (Broad Bt., Győr, Bácsai u. 128, Telefon:0620/912-1388, alapítva 1991-ben).

Ha nem látszik az élményindex

Ilyen esetben így járjunk el:

Ide kattintsunk
  • A kapott ablakban válasszuk "Az értékelés újrafuttatása" opciót. Ezt követően egy ablak türelemre int (és tényleg az kell hozzá, mert nem lesz rövid a minősítés futtatási ideje);


Videó



Ha tetszett, ne felejtsed el a cikket megosztani! A felső Facebook lájk és megosztás a PC Suli Facebook oldalára vonatkozik, ez pedig a cikkre.

Ha a jobb oldalon fent lévő reklám olyasmiről szól, ami érdekel, kérlek nyissad meg. Ez Neked semmibe nem fog kerülni, a PC Sulit viszont - tényleg csak pár forinttal - támogatja. Előre is köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése